Nos igen, magamat is meglepem, hogy írok ide... Sajnos már egy jó ideje halódik a blog, de hátha még van esély a megmentésére...
November 14-16-án erasmusos szervezéssel körülbelül 10-en Prágába utaztunk. Emiatt sajnos le kellett mondanom az egyetem által a környéki hegyekbe szervezett kirándulást, de hát mindent nem lehet.
Kis csapatunk péntek délben kezdett el gyülekezni a bambergi pályaudvaron. Két kazah, egy ukrán, egy grúz, egy orosz, egy kínai-kanadai és egy lengyel mellett még egy erdélyi család képviselte a magyarságot (az anyuka kutatói ösztöndíjat nyert, s kihozta a férjét és 5 éves kisfiát is).
Kalandjaink a cseh-német határon kezdődtek. Nekem még a bambergi buszmegállóban eszembe jutott, hogy otthon hagytam az útlevelemet, de hát gondoltam, úgyis Schengen van, s Rómában sem kérték egyszer sem. A határon azonban Ausweist követeltek a cseh határőrök, s ekkor rájöttem arra is, hogy amióta ellopták, személyim sincs, mondván, a jogsival úgyis igazolhatom magam. A jogsit viszont még ittlétem elején kivettem a tárcámból, hogy ne legyen olyan vastag. Jobb híján tehát német diákigazolványommal próbáltam kielégíteni a zöld ruhás őröket, akik végül egész rendesek voltak. Miután megbeszéltük, hogy igen, Bambergben tanulok, s megegyeztünk, hogy legközelebb feltétlenül magammal hozom az útlevelemet, az állítólagos 25 eurós bírságot is elengedték. Igen ám, de Bob, a kínai születésű kanadai srác már nem volt ilyen szerencsés... Nála már valahogy nem akarták elfogadni a diákot, s így már csak azt láttuk, hogy két egyenruhás társaságában távozott... A vonat rövidesen tovább indult, Bobot pedig legközelebb hazaérkeztünkkor láttuk... Ilyenkor szerencsés, ha európai feje van az embernek...:) Persze azért durva, hogy milyen nyílt diszkrimináció tanúi lehettünk...
S mielőtt megdöbbennétek azon, hogy milyen könnyen magára hagytuk Bobot, az esethez az is hozzátartozik, hogy ő csak valami véletlen folytán csapódott a csapathoz, nem is erasmusos, hanem már régebb óta tanul Bambergben. Telefonszámot, elérhetőséget egyikünk sem tudott. Amúgy sincs minden rendben vele, nálam például azzal a kérdéssel indított, hogy "Und wer bist du?".
Ettől kezdve már csak Karollal ketten képviseltük az erősebbik nemet.
Estére megérkeztünk Prágába, s mielőtt a város szélén lévő hotelbe mentünk volna, egy rövid városi séta mellett döntöttünk. Egy turistainformáció mellett álló férfit kérdeztünk meg az útirányról, aki igen készségesnek mutatkozott, s elvezetett minket a nemzeti múzeumhoz (képek
itt). Utána azonban cserébe fejenként 1 eurót követelt tőlünk... Egy idő után már megelégedett volna 4 euróval is, végül adtunk neki két zsemlét... Pedig elsőre teljesen normálisan nézett ki...
Ő viszont legalább segítőkész volt, nem úgy mint az a buszvezető, akitől már a metróvégállomáson próbáltuk megtudni, hogy vajon ő megy-e a hotelünk irányába. Rövid "no" után megnyomta a csengőt, jelezve, hogy ezzel elintézettnek tekinti a beszélgetést. Persze később kiderült, hogy mégis azzal a busszal kellett volna mennünk, de akkor már késő volt. Egyébként végül egy kutyasétáltató férfi mutatta meg nekünk az utat, aki viszont ellentétben az előzőkkel nagyon jófej volt. Felajánlotta, hogy elkísér minket a hotelig, ami ugyan nem ment olyan könnyen, (előtte tettünk egy nem is olyan kis kerülőt a prágai lakótelepen), de végülis csak odataláltunk.
A hotelre egyébként egy szavunk sem lehet. A környéke ugyan nem volt valami szívderítő, de az ellátásra nem lehet panasz. Főleg úgy nem, hogy két napra reggelivel együtt 22 eurót fizettünk fejenként... A szállást Karol találta, nem tudom, hogy hogy, mert az étteremben hallottam, hogy egyéb magyar vendégek még annak örültek, hogy csak 5000 Ft-ot fizettek éjszakánként.
Szombaton egész nap a városban voltunk. Hát, nem hiába regél mindenki arról, hogy Prága milyen csodálatos... Hogy mit láttunk, az a képek között megnézhető. Mindössze az akasztott ki, hogy a kazah lányok minden elképzelhető ponton fotót szerettek volna magukról, így kissé lassan haladtunk...
Vasárnapra a Kafka múzeum megtekintése volt kitűzve (a résztvevők nagy többsége mind germanisztikát tanul, vagy kutat). Eleinte azt gondoltam, hogy megleszek nélküle is, de végül mégis csak beadtam a derekam. Egy kis látókörtágítás sosem árt...
Karollal reggel hamarabb eljöttünk a hotelből, hogy misére menjünk, s megbeszéltük, hogy 11-kor találkozunk a többiekkel a múzeum előtt. 11 óra 15-kor írtunk nekik egy sms-t, hogy akkor most mi van (telefonálni valamiért nem tudtunk), semmi reakció... Óra 25-kor elindultunk a belváros felé, ugyanis ott van Kafka szülőháza, hátha véletlenül összekevertük. Kb. félkor láttuk, hogy szép kényelmesen nézelődve jönnek szembe az úton. Kérdezzük, hogy akkor most mi van, mutatja az ukrán lány (aki tulajdonképpen az utat szervezte), hogy megkapta az sms-t. Amikor visszakérdeztem, hogy akkor miért nem válaszolt, vagy ilyesmi, értetlenül mosolyogva válaszolt, hogy most mi, kicsit késnek... (fél órát akkor épp...)
A múzeum egyébként érdekes volt, ellentétben a prágai várral minden ki van írva angolul is, s még egy német útmutatót is kaptunk. A múzeum után a zsidó negyedbe mentünk, azonban kb. 2000 forintba került volna a belépő, így itt két csoportra szakadtunk. A vonatunk 17:17-kor indult, így megegyeztünk, hogy már csak a pályaudvaron találkozunk, 10-15 perccel öt óra előtt.
Mi még kicsit hamarabb oda is értünk, azonban 5 óra körül elkezdtünk aggódni... Először csak azért, hogy nem lesz helyünk, ha nem szállunk fel időben, utána már azért is, hogy egyáltalán felszállunk-e. Az összes jegy az ukrán lánynál volt, aki természetesen most sem válaszolt az sms-ekre. Végül negyedkor futottak be a pályaudvarra, s egy gyors hajrával még a vonatot is elértük, sőt, még helyünk is maradt, ha nem is egy fülkében.
Később a vonaton az ukrán lány átjött hozzánk, s mondta, hogy legközelebb Velencébe kell utaznunk... Miután Karollal nem igazán voltunk lelkesek, megkérdezte, hogy most mérgesek vagyunk-e. Aztán mondta, hogy nem tehetnek róla, a kisfiú (az erdélyi család is velük volt) nem tudott futni... Jó, tudom, én is nagyon sokszor kések, mindenki követhet el hibákat, de azért egy bocsánat-kérés jól esett volna.
Arra mindenesetre jó volt az utazás, hogy rájöttem, nem szabad ilyet ismeretlenekkel bevállalni... Persze Prága így is szép volt, csak a sör maradt ki...
